Piac alapú értékelési módszer
A piaci összehasonlító megközelítés lényege az, hogy a közelmúltban eladott, illetve értékesítésre felkínált ugyanolyan hasznosítású vagyontárgyakat összehasonlítjuk a jelen értékbecslés tárgyát képező eszközzel. Az összehasonlító adatokként felhasznált eszköz információinak forrását és idejét az értékelő táblázatok tartalmazzák. Az összehasonlítás körébe bevont és a vizsgált vagyontárgy közötti különbözőségek ismeretében kiigazítjuk pl. a fizikai és gazdasági jellemzői, használati módja, az értékesítés vagy ajánlat feltételei, továbbá az értéknek a piaccal összefüggő független összetevői alapján.
Az így elvégzett számítások eredményei többnyire kijelölik a vizsgált eszköz értékének lehetséges tartományát. Az összehasonlítás során fellelt és a vizsgált hajóhoz leginkább hasonlóakat vonunk be számításunkba. Az összehasonlítás elemeit a hajó azon jellemzői alkotják, melyek a vételárat / ajánlati árat legjobban befolyásolják.
Az értékeket a tranzakciók, a hajók és úszóművek specifikációi és a piaci hangulat változásai vezérlik. A piaci adatokat valós időben nézzük, és az algoritmusokat szükség szerint újrakalibráljuk. Ez biztosítja legjobban a folyamatosan változó piaci feltételekhez való illeszkedést. Az értékeket valós idejű adatok és adaptív algoritmusok vezetik, így a szubjektív vélemények és az érzelmi értékképzések becslésünket nem torzítják.
Hajó, vagy úszómű értékének meghatározásában számos tényező játszik szerepet. Természetesen a hajó műszaki állapota és alap specifikációja a kiindulási pont. Ugyanakkor a piaci környezte, tehát az összehasonlítható hajók és úszóművek kereslete és kínálata, a közelmúlt értékesítései és a várható piaci fejlemények is meghatározzák a végeredményt. Az értékbecslés során az összes fontos tényezőt figyelembe vesszük.
Hozam alapú értékelési módszer
A hozamalapú érték megközelítés módszerének lényege az, hogy a vagyontárgy úgy is értékelhető, mint a bérleti piacon felkínálható, vagy jövedelemtermelő képességgel bíró eszköz. Értékeléseinknél kettő hozamszámítási modellt tudunk alkalmazni eszköz típusától függően, az egyik a DCF (discounted cash flow), a másik CAP (tőkésítési) számítás.
DCF hozamszámítási értéket a bevétel, a költség, a jutalék és egyéb feltételezések alapján képzünk. Ez esetben a birtoklásából származó több éves, tehát a jövőbeni hasznok jelenlegi értékét számítjuk, és ekkor befektetési típusú vagyontárgyként vesszük figyelembe. Ez a modell a hajó, vagy úszómű pontos életkorából adódó működtetési, vagy kereskedelmi élettartamát is felhasználja, így a működési költsége és az amortizáció is beépül a számításba. A számításhoz szükséges diszkontráta arányát minden esetben tükrözi a hajó specifikussága és üzemeltetési ágazata, tehát a jövedelemtermelő potenciálja. A DCF egy olyan értékelési módszer, amely független a piaci zavaroktól és egy hajó hosszú távú, fenntartható bevételi potenciáljára irányul. Ez a diszkontált pénzáramlás módszerén alapul, melyet a hajók értékelésének követelményeihez igazítanak. A módszert konzervatív, fenntartható és statisztikailag bizonyított, átlátható elvek alapján fejlesztették ki, figyelembe veszi a hajózási piacok volatilitását.
A másik hozamszámítás technikai a direkt tőkésítési (CAP) módszer, itt a jövedelem és a kiadások becslése után az eredményt tőkésítjük egy olyan rátával, amely arányban áll a vagyontárgy tulajdonjogához társuló befektetési kockázattal. A közvetlen (direkt) tőkésítés módszerénél egyetlen évre vonatkozóan becsült jövedelmet számítunk át értékmutatóvá. A számítások során a térségben jelenleg érvényes piaci bérleti díjakat vesszük alapul. A működési költségek számbavételénél feltételezzük, hogy azok teljes egészében a bérlőt terhelik. A tulajdonos a bevételből a fenntartási, felújítási, menedzselési és a biztosítási költségeit fizeti. A jövedelemtőkésítési eljáráson alapuló érték-megközelítés alkalmazása során egyetlen alternatívát vizsgálunk, nevezetesen a komolyabb átalakítás nélküli, jelenlegi funkciójában és állapotában való további piaci működését.
Nettópótlási költség alapú módszer
A költségalapú megközelítés során az eszköz értékét úgy határozzuk meg, hogy az újjáépítésének vagy pótlásának mindenkori költségét, amiből előzőleg levontuk a bármely okból bekövetkezett értékcsökkenések összegét. Ez a megközelítés rendkívül hasznos a speciális funkciójú eszközöknél, illetve olyan vagyontárgyaknál, ahol csak ritkán, akkor is a nyilvánosság kizárásával cserélnek gazdát a piacon (és az ár többnyire az üzleti értékkel megegyezik). Ez a módszer fejezi ki legkevésbé a tényleges piaci viszonyokat. Az újraelőállítási költség az ugyanolyan vagyontárgy építésének költsége, folyó áron számolva, azonos anyagok, építési, gyártási szabványok, tervek, elrendezés és munkaerő felhasználásával. Az értékváltozás mértékét a következő összetevők határozzák meg: a fizikai romlás, a funkcionális / erkölcsi elavulás és a külső okokra visszavezethető gazdasági változás, melyeket az értékelés során százalékos formában veszünk figyelembe.
Bontási érték
Ezt a maradványtípusú értékelési módszert olyan (főleg fémtestű) hajóknál, vagy úszóműveknél alkalmazzuk, ahol megszűnik az eszköz piacképessége, tehát funkciójára alkalmatlanná válik. Itt úgynevezett hulladékértékkel számolunk, ahol a hajó súlya (vagyis az újrahasznosítható acél és egyéb anyagok tömege) és annak jelenlegi felvásárlási ára határozza meg a kiindulási értéket, melyből levonjuk a bontási és az elszállítási költségeket.